Gondolod?

Esik az eső. Nem érdekel, hogy vizes leszel, te csak állsz, és némán merengsz. Meredten nézel előre. Gondolkozol. Azon töprengsz, mit rontottál el az életben. Mit tettél, ami miatt ez járt neked. Amiért ez történt veled. Amiért ezt kaptad az élettől. A sorsod az lenne, hogy (örökké) szenvedj? Szerinted ez nem fer.  Nem tartod annak. De az életben mi az, ami igazságos? Miért csak a jók halnak meg? És miért mindig a rosszak győznek? Nekik mér nem jár ki szenvedés? Igazságtalan a sors. És te nem érted az egészet. Már eleged van ebből. A fájdalomból, amiben részesültél amióta csak élsz. Végiggondolod, mik történtek a múltadban, hozzáviszonyítod a jelent, és már el sem képzeled a jövőt. Mert nem hiszed, hogy neked van. Nem érzed úgy, hogy neked lesz. Nem vagy pesszimista, csak reálisan látod a világot. Mondod te. És talán igazad is van. Beismered?