Egyes tudósok szerint, ha egy nő lefekszik valakivel, a teste olyan vegyi anyagot termel, amely érzelmi kötődést alakít ki benne. Talán ez az anyag tehet azokról a rémisztő kérdésekről, amelyek elárasztják az agyunkat egyetlen légyott után.

Egyesek szerint egy lány viszonya az apjához meghatározza az összes többi későbbi, férfiakhoz fűződő kapcsolatát.

Ha a férfiak tesznek üres gesztusokat, azt általában romantikusnak tartják, ha a nők tesznek ilyesmit, őket kétségbeesettnek vagy lelki sérültnek hiszik.

Egy pasi olyan, mint egy keresztrejtvény a New York Times-ban: idegesítő, bonyolult és megfejthetetlen.

Aznap este a reményről elmélkedtem. Talán butaság optimistának lenni. Talán a pesszimizmus olyan, mint a hidratáló krém. Nap mint nap használnunk kell, különben hogy állunk talpra, ha a valóság szétzúz mindent, amiben hittünk? És a szerelem, bárki bármit is mond, nem mindenható. A remény olyan drog, amiről le kell szoknunk, vagy ezt tart életben minket? Mi rossz van abban, ha bizakodunk?

Nem számít, hogy ki törte össze a szíved, vagy mennyi ideig tart az, hogy kigyógyulj belőle; a barátaid nélkül soha nem jutsz túl rajta.
Azt mondják, észrevétlenül nem is érdemes élni. De mi van, ha az észrevételezés az életünk?

Az életben tényleg a család a legfontosabb. Vannak napok, amikor imádjuk őket, máskor szeretnénk titkos árvák lenni, de végül is ők azok, akikhez mindig hazatalálhatsz.

A szerelmi kapcsolatokban finom vonal húzódik a gyönyör és a gyötrelem között. Igazság szerint közkedvelt hiedelem, hogy a gyötrelem nélküli kapcsolat értelmetlen. Egyeseknek a fájdalom növekedést is jelent. De honnan tudjuk, hogy hol végződik a növekvő fájdalom és hol megy át gyötrő fájdalomba? Mazochisták vagy optimisták vagyunk, ha továbbmegyünk ezen a vékony vonalon? És ha már kapcsolatról van szó: honnan tudjuk, hogy mikor elég az elég?

Talán nincsenek megfelelő pillanatok, megfelelő pasik, megfelelő válaszok. Talán csak azt kell mondanod, ami a szívedet nyomja.

Lehet, hogy a tévedéseink határozzák meg a sorsunkat. Ha nem hibáznánk, mi alakítaná az életünket? Ha sose térnénk le az útról, talán sose lennénk szerelmesek, nem lennének gyerekeink, és nem lennénk azok, akik vagyunk.

Egész éjjel fent voltam, és a hitbe vetett hitemet elemezgettem. Lehet, hogy kezdettől fogva nem hittem kettőnkben? Nem hittem, hogy közel enged magához, hogy egyszer azt mondja: szeretlek? Miután elment, egy héten át sírtam, aztán mégis rátaláltam a hitre, a saját magamba vetett hitemre. Hittem, hogy egy nap találkozom valakivel, aki biztos lesz benne, hogy én vagyok számára az igazi.

A világ elvárja, hogy a valóságban éljünk. De mi történik, ha a valóság nem jelent mást, mint fájdalmat vagy félelmet? Sokszor tagadással védekezünk, hogy túléljük a rossz időket. Miért baj ez? A valóság talán az, hogy szükségünk van a tagadásra.

Rengeteg út van és rengeteg zsákutca. Rengeteg lehetőség és rengeteg rossz döntés. Megyünk az úton, ami adatott, és néha megesik, hogy az ember lánya egyszerűen eltéved, mert rossz sarkon fordul be. Nem érdemes azon rágódni, mi lett volna ha... Meg kell keresni a helyes utat, és tovább kell menni. Mindannyian a saját utunkat járjuk. És mi a cél? Hogy megvalósítsuk önmagunkat.

Lehet, hogy minden férfi drog, kortól függetlenül. Néha mélyre süllyedsz miattuk, néha a felhők fölé emelnek.

Tudom, hogyan tegyek boldoggá egy férfit. Egyszerűen átadom neki az erőmet és a hatalmat.
A serdülőkor egy időszak. Több éves dac azonban már életforma.

A múlt talán egy horgony, amely visszahúz. Talán el kell engedned azt, aki voltál, hogy azzá válj, akivé leszel.



Az évszakok változnak, akár csak a városok. Emberek jönnek és emberek mennek, de megnyugtató érzés tudni, hogy akiket szeretünk, mindig a szívünkben lesznek, vagy ha nagyon szerencsések vagyunk, csak pár órányi repülőútra.









Vajon lehet-e jövőnk, ha a múltunk a jelenünk?

Sajnos nem mindig válnak valóra az álmaink, viszont az igaz barátaink mindig mellettünk állnak, hogy kijózanítsanak.

Ha férfiakról van szó, miért borul sötétség az agyunkra, amikor épp ilyenkor igyekszünk világosan látni?